"Csak pofára" eltalálod a pártot?

Politikai "Csak pofára"

Próbáld ki ezt is: https://pofara.hu

Statisztika magyarázat

🎯 Párthű szavazat
Azt mutatja mennyiben voltál lojális a választott párthoz "Csak pofára". Ha a preferencia jelöltjére IGEN-nel szavaztál vagy bármelyik nem megjelölt preferencia jelöltjére NEM-mel szavaztál az jelenti a 100%-os lojalítást. Tehát adott esetben egy NEM szavazat is a lojalításodat erősítheti (sőt mivel öt pártból egyet választottál valójában könnyebb jó helyen "elhelyezni" NEM-et).

🧭 Valójában mely pártokra szavaztál
A "Csak pofára" adott IGEN-ek mely párt jelöltjeinél történtek esetedben. Erről egy pártokra lebontott kördiagrammot is látsz, azaz a lojalításod ellenére (vagy éppen mellette) az IGEN szavazataid alapján mi lenne a parlament összetétele.

️🗺️ Pártokon belüli arányok
"Csak pofára" melyik pártnál hány arcot láttál, hányra szavaztál IGEN-nel és az összes IGEN-edhez képest hány százalékon áll az a párt.

📊 Összesített párt belső arányok
Az összes játékos összes találata a saját megadott preferenciája alapján. Azaz összesítve minden játékost, mennyire találták el a megadott saját párt választásukat. Vagy fogalmazhatnánk úgy is, az itteni százalékos arány mutatja, hogy az adott pártot választók "Csak pofára" mennyire ügyesen találták el a saját választásukat.

🧮 Összesítés a kiválasztott pártokra a párthű szavazatokban
Az előző összesített adatokból csak a párthű szavazatokat nézve milyen pártarányok alakultak.

Leírás és impresszum

Ez egy szórakoztató játék, nem politikai kutatás.

Vajon eltalálod a kiválasztott pártot az arcok alapján?

"Válassz pártot. Kapsz egy fejet. Húzd jobbra ha szerinted annál a pártnál indul, balra ha nem. Aztán nézd ahogy az önbizalmad szétesik." R.G.

Tehát azt kell megtippelned, hogy a kiválasztott párthoz melyik kép tartozik. Majd a statisztikában - akár menet közben - is nézd meg mennyire vagy párthű.

Ötven képre szavazással befejeződik a játék, de újra nekiindulhatsz.

Bármikor játék közben is - akár egy másik párt megjelölésével - újra kezdheted a játékot.

A jelöltek a valasztas.hu 2026. március 16-án érvényes adataiból kerültek a listánkra, azon pártokból, amelyek országos listát állítottak és amely jelölteknek volt fotójuk.

Így öt párt jelöltjeiből kapsz véletlen sorrendben képeket.

Összesen 528 kép van: DK: 109 db., FIDESZ-KDNP: 127 db., Mi hazánk: 110 db., MKKP: 78 db., TISZA: 104 db.

A program döntően a mesterségesnek mondott intelligencia - egyébként valószínűségszámítási matematika modell - segítségével készült.

Jó szórakozást!


Semmilyen személyes adatot nem kérünk, ezért nem is tárolunk.

Cookie-t nem használunk, ezért azt sem tárolunk.

Kapcsolat:
csak@pofara.hu
BIT-Hungary Kft.
1202 Budapest, Losonc utca 22.
Telefon: +36 1 436 1015

Copyright H@li

Válassz pártot!

"Csak pofára" statisztikád